Másfél

VIGYÁZAT!!! elmélkedős kedvemben vagyok... :)

Rég írtam már...kezdjük az idő múlásával!
Hat hónapja írtam utoljára. Ugyan nem túl régóta írom a bejegyzéseimet ide, de az tuti, hogy nem terveztem 6 hónapos kihagyásokat! ;) Ebben a tekintetben tehát a hat hónap sok idő...Ha azt vesszük, hogy mennyi minden történt ez idő alatt velem/velünk … gyorsan elszállt. Talán azért, mert tevékenyen zajlott és mert mostanság teljesedett ki egy olyan időszak, ami kicsit messzebbre nyúlik vissza a fél évnél!

Még 2012 őszén történt, hogy elgondolkodtam azon, mi lesz így ezzel a marha nagy élettel?!? Akkor már évek óta postásként melóztam...szerettem, de szépen lassan telítődtem és olyan teher lett a vállamon, ami egyre elviselhetetlenebb lett. Csináltam, mert nem volt más szakmám, és jobb volt, mint beállni szalag mellé... De éreztem, váltanom kell! Nem leszek 30-40 évig postás...nem „nézem végig” idős ügyfeleim elmúlását és nem hadakozok egy szervezettnek vélt állami cég havonta változó előírásai ellen...Inkább belevágok a lecsóba, és leszek a saját szerencsémnek a kovácsa!!

Így történt, hogy egy szép napos szeptemberi napon nyakamba vettem a fővárost és ellátogattam minden általam fellelhető olyan helyre, ahol fényképészetet tanítanak... (itt egy kis mellékszösszenet erejéig kitérek...csak, hogy kerek legyen a történet! :) Ugyanis nincs két diplomám és nyelvvizsgáim sincsenek. Van viszont némi akarat erőm, magamhoz való eszem és szemem, amivel szeretek meglátni titkos gondolatokat, pillanatokat, szépeket, netán furcsákat...formákat, színeket, életet, tárgyakat...Bármit szeretek a saját szememmel látni. Egy ideje fényképezgetek, mivel apai ágról gyerekkorunk emlékei vegyszermámorban és vörös fényben fürödnek. Apum mindig kattintgatott – ilyen-olyan aktivitással. Egy gépet ha „kinőtt”, átadta nekem és ahogy a technika fejlődött egyre szebb csodákat lehetett megörökíteni. A dolog odáig fajult, hogy  a nyakam szerves részévé lett egy ráakasztott kamera és családtaggá lett... ;) )
Ezek után könnyebb megérteni, hogy ráéreztem ennek az útnak a szépségére és ahogy egyre többet tapasztaltam, annál jobban kezdtem hinni, hogy ebből sokkal több is lehetne... A sulileső körút nem volt túl sikeres, de pár iskolába eljutottam és közülük – némi külső informálódás után – sikerült leszűkíteni a kört. Novemberben indult egy másfél éves kurzus...másfél év...nagyon sok időnek tűnt akkor...munka mellett...szombatonként...nagy kihívásnak tűnt, de mindennek meg van az ára!

Végül februárban indult be a tanfolyam. Olyan visszaemlékezni a kezdeti időszakra, mint valami mesére: nem voltam ismerős Pesten, se tömegközlekedve, se autóval...Ma már úgy megyek át a városon, mint kés a vajon...persze sosem fogom úgy ismerni a menekülőútvonalakat, mint egy vérbeli fővárosi, de egy két biztos pont már van! ;) Rengeteg információ, óriási adatmennyiség áramlott a nyitott elmémbe hétről-hétre olyan szakemberektől, akik példaképeink lettek ez idő alatt! Az „iskolai” élményen túl egy olyan közösségbe csöppentünk, ami olyan pluszt adott minden alkalommal...hogy szerintem azt sosem felejtjük el! :)

Idén februárban beléptünk a vállalkozók sorába és családilag felhasználtuk a már létező nevet, így született meg PD PHOTO Kft. ;) Ekkor már kezdett bejáratódni a stúdió, némi csinosítás is elkezdődött és próbálgattam a fények által létrehozott hatásokkal játszani kedves modellnek született ismerősökkel! ;)

Már vagy tíz napja vége van ennek a történetnek...ennek a másfél évnek...aminek az utolsó pár hónapja igen megerőltető menet volt. Amikor már ténylegesen szembesültünk azzal, hogy itt a vége – le kell tennünk valamit az asztalra: házi-és vizsgafeladatok, vizsgák, vizsgák és vizsgák...Meg közben egy csomó minden...sok-sok energia jött ment...jók is fájóak is...de összeállt a kép és pozitívan jöttünk ki mindenből, mert tudjuk, hogy ez az út a miénk...És vége lett – azaz elkezdődött valami, ami megváltoztatja majd az életünket!

Nagyjából ennyi történt másfél év alatt...talán behoztam a fél éves lemaradásomat! ;)

Sok kép született azóta, ezekből most – lazításként – nézzétek ezeket! :) még találkozunk! ;)

Stúdió ... Korniss Péter ... ???

Ez az év eddig minden várakozást felülmúl: tavaly még kesze-kusza lépések egyszerre szépen sorba rendeződtek és olyan maguktól értetődőnek látszanak, mintha eleve olyan egyszerű lett volna őket kitalálni! Még karácsony után vált egyértelművé, hogy elérhető közelségben van egy használt és viszonylag komplett stúdiófelszerelés kedvező áron. Amint elkezdtem puhatolózni váratlanul befutott egy kecsegtető ajánlat egy stúdió helyiséggel kapcsolatban... Mindkettőt megvizsgáltam a saját szememmel, majd megdörzsöltem azokat és a tettek mezejére léptem: a felszerelés már itt pihen a szobában, bevetésre vár; a helység februártól tesztelhető...Ha ilyen tempóban haladunk július végére akkorát fordulhat velem a világ, hogy csuda! :)

Van feladat bőven - alkalom tehát lenne bőven a felszerelést és ezáltal a helyiséget is kihasználni! És alig várom már, hogy önálló ötletek pattanjanak ki a fejemből...érezni akarom a kreatív elme munkálkodását, amikor rájövök erre meg arra... Habár sosem hittem, hogy ennyire bepörgök majd a mesterséges világítással rajzolt fényért, de a műtermi órák varázsa birizgálja az agytekervényeimet! :)

Szintén váratlanul futott velem szembe egy lehetőség, amire rögtön éreztem, hogy nem mondhatok nemet! Mint kiderült évek óta szerveznek az Erzsébetligeti Corvin Színházban ingyenes fotóelőadásokat neves fotósok részvételével. Nem sopánkodok azon, hogy eddig nem tudtam róla...nyilván jó lett volna korábban is ott lenni ezeken a rendezvényeken...inkább annak örülök, hogy a mostani alkalomra eljutottunk! Amúgy meg tuti, hogy ez volt az eddigi legjobb! :D Remek volt! 3 órán keresztül hallgattuk tátott szájjal a 76 éves Kossuth-díjas fotográfust, Korniss Pétert. Olyan volt, mint egy színházi előadás - elmesélt egy olyan életet, amit csak és kizárólag egyedül Ő élhetett le úgy ahogy...több, mint negyven éve fotóz táncházat, tájat, eseményt...az életet, ahogyan körülvette Őt. Minden képén átjön az a különleges, mély érzés, ami valószínűleg magánemberként is jellemzi: a kötődés. Az előadást is azonos című kötete köré fűzte fel, ami olykor vicces volt, néha viszont megható. Az előadásában benne volt sok-sok év rutinja. Látszott, hogy nem először áll színpadon ennyi ember előtt és az is biztos, hogy nem egyszer mesélt már ezekről a képekről. Mégis a bő két órás előadása után fel tudtunk tenni Neki olyan kérdéseket, amiknek örült és tényleg elgondolkodtatták... Több évtized tapasztalatát, élményeit ...egy életművet 3 órába sűríteni lehetetlen küldetés! Ez a pár óra mégis kielégítő élmény volt. Hallgattam és néztem volna még órákig, de amikor a végén felmehettünk hozzá a színpadra és dedikálhattam anyósomnak a Jászságról készített fotóalbumát és válthattam Vele pár szót...láthattam testközelből a Mesternek a szemét, amin keresztül Ő látta/látja a világot ...láthattam a kezét, az "exponáló ujját" ;) és még viccelődött is...és természetes volt...Olyan élmény volt, amit sosem fogok elfelejteni! Sok erőt kívánok Neki és egészségben, szeretetben gazdag hosszú éveket még!!!

Remélem lesz még alkalmam találkozni Vele - akár egy előadás alkalmával vagy éppen egy busójárás fotózásakor! :D

Évforduló

Pár napja raktuk csak össze véglegesen az utolsó nap programját. Nagyban belezavart a tervezésbe, hogy 31-én még dolgoznunk kellett, de szerencsére hamar elkezdtem és gyorsan beértem. Miután délelőtt hazaértem, kényelmesen megebédeltünk, bepakoltuk a társasjátékokat a kocsiba, a köd is kitisztult...úgyhogy irány Eger! :)

Tomi barátunkkal már egy ideje tervezgetjük a Munchkin kártyajáték alaposabb tesztelését. Most minden adott volt: volt helyünk, elegendő borunk és kedvünk is játszani...játszottunk is 5-6 órát! :D

11 óra körül mentünk le a városba. A Dobó tér részleges lezárása és az egész ünnepi műsor áthelyezése a Líceum elé kellőképpen összezavart sokunkat: elég sok tétován bolyongó embert láttunk a belvárosban-senki sem tudta, hol is lesz a fő attrakció...mi sem tudtuk! :) Persze addig tököltünk, amíg egyszer csak éjfél nem lett...én éppen csillagszóró keresgéléssel bíbelődtem, amikor meghallottuk az első robbanásokat. Persze ilyenkor mindenhonnan lőnek, de egyértelmű volt, hogy nem abból az irányból jönnek a legnagyobb durranások, amerre mi haladtunk. :) Így hát éjfél után egy perccel lőttem el az első idei képemet, amin számomra két fontos személy éppen csillagszóróval a kezében körkörös mozgást végez! :)

Mire vége lett a lövöldözésnek oda is értünk a tetthelyre, akkor már mindenki SMS-eket írt, telefonált, koccintott és ölelkőzött. Mi is megbontottuk a pezsgőnket és a kritikus tömeg részei lettünk! Hamarosan belefogott az év első bulijába a Mystery Gang - nem kérdés, hogy jó buli lehetett, de a köztünk és a színpad között elterülő tömeg és a hideg meg az elfogyasztott alkohol mennyisége arra ösztönzött bennünket, hogy sétáljunk egy nagyot! :)

Sokáig tartott az este-négy óra körül kerültünk ágyba...jó móka volt! :)

Jó volt így hárman átélni az utolsó és az első órákat! ;)