7D

Holnap új szemet kapok ... a látásmód marad, esetleg a technika finomodik - a végeredmény ugyanaz lesz, egy kép a világról, ami körülvesz! Őszintén szólva nem tudom, mire számítsak - egy új fényképezőgépet fogok használni ezentúl, de jóval többről szól ez az egész: egy hangszer lesz a kezemben, amit meg kell tanulnom úgy használni, hogy profin szólaljon meg. Nem lesz egyszerű és nem fog gyorsan menni - komoly kihívás, nagy felelősség. De mégis csak ugyanaz lesz minden, mint eddig: ugyanúgy látnom kell, mint eddig és meglátnom. El sem tudom mondani, hogy mennyire várom már azokat a pillanatokat, amikor rájövök mennyire jó döntés volt belevágni ebbe az egészbe - mert az, ez biztos!
Íme egy kép, amit ma készítettem a "régi" géppel! Ezután érvényesül a blog akarata - betelejesedik az, maiért létrejött: új képek - új géppel!

Egy nap a Bükkben

Azt képzelem, hogy ha az új géppel fogok fotózni az olyan lesz, mintha átülnék egy Trabantból egy Porschébe - és rögtön leszögezném, hogy egy Trabantos érzelemvilágát sem szeretném sérteni, csupán azért próbálok ilyen érzékletesen fogalmazni, hogy az is érezze a különbséget fényképezőgép és fényképezőgép között, akit ez egyáltalán nem érdekel :)

Addig nem akartam ide képeket tölteni, amíg nem ülök át az új kocsiba, de már baromira türelmetlen vagyok! És azt sem szeretném, ha ideje előtt érdeklődés hiányában mindenki elfelejtené, hogy van ez a blog. (Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a több, mint 300 megtekintést!!!-mi lesz, ha lesz tartalom is??? :D)

Szóval hétvégén a Bükkben jártunk és bizony megint ott figyelt a fényképezőgép a nyakamban (akit érdekel egy Canon Powershot Sx 30 IS a Trabant - amivel felmentünk a hegyre :)

10 éve már, hogy először segítőként részt vehettem egy teljesítménytúra szervezésében, amit az egyetemi évek alatt Debrecenben kialakult kapcsolatoknak köszönhetek: itt ismerkedtem meg földrajzosként az első évben a Debreceni Hexasakk és Természetbarát Egyesülettel, akik akkor már pár éve szervezték a Less Nándor Emléktúrát a Bükkben Cserépfaluban. Az egyetemi évek meghatározó élményei között sok olyan van, amit a velük kialakított kapcsolatnak köszönhetek. A túra minden évben Cserépfaluban van, de emellett igyekszünk év közben is közös programokat szervezni - ez a kirándulás is ilyen volt.

Szombat este egy kedves helyi ismerősünknél aludhattunk, innen is külön köszönet Edina és Ádám! :)

Reggeli után a Hór-völgy bejárata felé vettük az irányt, ahol nemrég épült egy szörnyen tájidegen élményközpont...de nem esztétikai problémák miatt nem mentünk a közelében...egyszerűbb oka volt: utunk nem arra vezetett. Az Ódorvár volt az első csúcskísérletünk aznap. Útközben weekend házak között vezetett fel az út, ahol Batman-es pólótól kezdve mentőautón át mindennel találkoztunk. De nem sokat kellett várni az első "AHA"-élményre (ez úgyis olyan menő kifejezés mostanában...) ugyanis egyszer csak csend lett. Csend és zöld vett minket körül...(jön az első kép :) )

Azt gondoltam, elég nagy sár lesz majd, de szerencsére ott nem esett annyi eső, mint felénk. Ennek ellenére a csigák (az óriás csigák) és a békák nyüzsögtek az aljnövényzetben. Békát még olyan meredeken is láttunk, ahol azt hittük, csak olyan kiváló képességű hegymászók képesek felmenni, mint mi :) de nem :)

Amikor megérkeztük Ódorvár alá, a kanyarban egy furgon állt és terülj-terülj asztalkám várt minket-először fura volt, meg nem is voltunk még annyira éhesek...aztán a többiek egyből indultak fel a csúcshoz úgyhogy rájöttem, hogy az nem nekünk van kikészítve :) a csúcs alatt barlangászok tisztították a járatot, útközben találkoztunk is jó pár törmelékkel teli "bevásárlótáskával".

Nem volt fent senki úgyhogy a csúcs-csoki hamar előkerült...kemény meló volt felküzdeni magunkat a közel 600 m tengerszint feletti magasságig :) A kilátás itt még nem mozgatja meg annyira az embert, hiszen szinte csak a környező települések láthatóak, de a Hór-völgy falu felé kanyargó ívei még nem túl tiszta időben is szép látvány. Az oszlai tájház-ahol szintén átmegy az októberi túra pont keretbe foglalja a látványt. Tavaly ilyenkor is jártunk itt, akkor Oszlától próbáltam felfotózni Ódorvár irányába, de akkor pocsék esős időnk volt. Összehasonlításképpen itt egy 2011. októberi kép abból a nézőpontból:

A bal oldali a friss, a másik a 2011-es. Onnan a kis háztól készült a jobb oldali kép.

Lefelé jövet bekukkantottunk a barlangba is és lefelé is készült két hangulatkép az útbaigazító tábláról:

Egy új útvonalat néztünk meg, ahol a túra egyes távjai áthaladnak majd ez évtől. Útba ejtettünk egy forrást is, ahol megtöltöttük a kulacsainkat...a nap legelegánsabb mozdulata volt, ahogy kiszaladt alólam az avar fedte kavicsos és nedves talaj. Szerencsére nem a lejtő felé indultam meg így kisebb zúzódásokkal megúsztam :) Erről a manőverről nincs kép, mivel a gép is repült velem-szerencsére megúszta a Trabant is meg én is.

Egy négyes elágazásba torkollik a hegyről levezető út, ahol az egyik út igen friss volt-az erdészek taposták ki egy irtáshoz vezetett...ami úgy összességében sosem szép, de annak köszönhetően pazar panorámával ajándékozott meg minket-ideális helynek tűnt az ebédhez :) a favágók még elhivatott fotósokra is gondoltak: meghagytak egy tönköt: a legjobb rálátás innen nyílt a kövekre!

 A Hór-völgy belsejébe érve választás elé kerültünk: vagy végig sétálunk a völgyön Oszlát és Suba-lyuk barlangot érintve vagy nem létező utakon felkaptatunk a völgy másik oldalára. Végül a GPS és a térkép adatai alapján az érdekesebb utat választottuk: hegynek fel! pár száz méter szintet letudtunk egy órán belül, majd mire szintbe mehettünk belefutottunk egy vaddisznó családba - kicsik, nagyok, na meg a riadalom mindkét részről :) szerencsére ők voltak ijedősebbek! (fotó nincs-de nem azért, mert féltem...hanem inkább csodáltam)

Az Oszláról felvezető út kereszteződésében egy zöld vontatmány állt. Olyan volt, mint egy cirkuszi kocsi. Már elég ködös tekintettel képzeltük magunk elé, hogy az ablak kicsapódik és egy bohóc köszönt ránk...de végül továbbmentünk :) A következő úti célunk a Hideg-kút laposa volt. A lefelé vezető úton őzeket, hatalmas csigákat és nyulakat is láttunk. 4 óra körül volt-a fények kezdték más arcát mutatni az erdőnek. Pár hangulat magával ragadott. Na meg az illatok! Mindenfelé akácillat volt - egyes helyeken az erős napsütés és az illatfelhő eléggé próbára tette a nyálkahártyánkat :)

Az akácos rét mentén munka közben elhunyt erdészeknek állít emléket egy kis kerttel körbevett kopjafa. Merengésre tökéletes hely...

A Hideg-kút laposa lett a végcél, pedig még az Ördög-torony kaptárköveit is szerettük volna megnézni. Egy váratlan esemény azonban lekötött minket a dózer út mentén. Egy fürgének hitt gyíkot kapott el egy sikló. Az akcióról lemaradtunk ugyan, de a végkifejletet majdnem végig élvezhettük. Sosem láttam még ennyire közelről a természetes környezetében két állat harcát - hiszen még a gyík is élt, de a sikló úgy rá volt tekeredve, hogy alig-alig tudott csak megmozdulni. Szinte csak a végtagjai verdestek...a feje már a sikló torkában volt. Kegyetlenül szembe tűzött a lebukó nap úgyhogy vakus, árnyékos és természetes megvilágítás mellett is készítettem képeket az eseményről. (a technikai személyzetnek ezúton köszönöm a jó tanácsokat és a kreatív meglátásokat!!!) 

A végeredmény: egy dolog, ami miatt imádok a természetbe járni és figyelni és fotózni :)

Az első bejegyzés egy válasz lesz...a "Miért?" felmerülhet abban, aki nem érti és abban is, aki érti :) Kéz a kézbe jön a válasz mindkét kérdésre: Ez az év olyan energiákat mozgatott meg bennem, amelyek komoly  hatással lesznek az életemre - bármi is lesz a vége ennek a kalandnak! Évek óta mocorog bennem a gondolat, hogy lépni kellene...tovább...előre...Nem vagyok az a típus, aki sokáig kibírja egy helyben! Mivel nincs 3 diplomám, se nyelvvizsgám, viszont a családot, a barátokat és az országot sem hagynám itt pár évnyi robotért magamban kezdtem el keresni kiaknázandó lehetőségek után.

Olyan ez, mint amikor a szemüveges ember keresi a látókáját és csak akkor jön rá, hogy hol van, amikor megvakarja a feje búbját :) Az egyetlen és legkézenfekvőbb megoldás szinte mindig ott lógott a nyakamban egy fényképezőgép formájában. Beiratkoztam hát egy iskolába, ahol szélesíthetem a látókörömet, és megtalálhatom azt az ösvényt, amin el tudok majd indulni fotósként - mert ez a cél!

Imádok kint lenni a szabadban, jó a beszélőkém is, de postai kézbesítőként is folyton kattintgatok napközben(agyban): egy-egy arcot, fényeket, fűt-fát-bogarat, eget ... pénzt keresek és ellátom a családomat és magamat és nyelem a sok feszültséget, ami ér nap, mint nap. 

Ennyi lenne az élet? 30 évig postás akarok lenni?!? Ezt utalták ki nekem erre az életre?!? Nem hinném! Sokkal kreatívabbnak érzem magam ennél! És sokkal elszántabb vagyok, mint bármikor életemben!!! Tudom, hogy ez az én utam! Soha semmiben nem voltam még ennyire biztos!

Ilyen egyszerű! Nem sajnálom (már), hogy csak most értem meg ennyire, hogy ezt felfogjam...hogy merjek lépni! Hiszek abban, hogy az élet tele van kihívásokkal, amelyek elől ha elmenekülünk az vissza fog ütni még az életben előbb vagy utóbb ... elégszer megfutamodtam már! Elég volt! Itt az én időm!

Aki akar részese lehet életem legnagyobb és legizgalmasabb utazásának!!! Gyertek és segítsetek: kérjetek meg, hogy megörökíthessem életetek egy-egy fontos pillanatát!!! Bármit, bárhol! A szemem, az akaratom a kezetekbe adom, de tanulnom kell még-nagyon sok gyakorlatra van szükségem, hogy csiszoljam a látás képességét. Ehhez fotóznom kell :)

Itt olyan képeket fogtok látni, amiket egy profi fényképezőgéppel fogok csinálni! A technika oltárán áldozni kell, ha komolyan gondolom - én megtettem az első lépéseket, kérlek segítsetek tovább araszolni! Ne féljetek :)

Bon voyage! :)

-Dani